TERVEZŐI FILOZÓFIÁM

TeRVEZŐI FILOZÓFIÁM

HU

Hiszek abban, hogy egy jól megtervezett, harmonikus tér befolyásolja a hangulatunkat, és a hangulatunk meghatározz a mindennapjainkat. Nem ragaszkodom mindenáron az aktuális trendek követéséhez, mert hiszek abban, hogy minden megrendelő más és más, valamint az ingatlanok is különböző adottságokkal rendelkeznek, ezért egyéni enteriőröket tervezek, személyre szabottan. Tervezési elveim nem a trendekre ülnek fel, hanem a következő alappillérekre:

Hangsúly: az a tér, ahol minden összetevő egyforma hangsúlyt kap, unalmassá válik. A tér az én szememben akkor érdekes, izgalmas, ha van benne egy-két központi elem, amit kihangsúlyozunk. Lehet ez egy kandalló, egy szép ablak kilátással, egy bútorcsoport, egy érdekes festmény a falon. Ez lesz a középpontja a térnek és e köré szerveződik a látvány, ami vonzza a szemet.

Egyensúly: a térben elhelyezett tárgyak, kompozíciók tömege egyensúlyt alkot. Az egyensúly megvalósulhat akár egy hangsúlyozott elem körüli szimmetrikus elrendezésben, de megjelenhet akár egy aszimmetrikus építészeti térbeli adottság ellensúlyozásában is.

Arányok, lépték: a helyes arányoknak nagyon fontos a szerepe a lakberendezésben, belsőépítészetben, megfelelő megválasztásuk harmóniát alkot, figyelmen kívül hagyásuk pedig kibillenti a teret az egyensúlyból. A tervezés során ezért figyelembe veszem az enteriőr belmagasságát, a tér nagyságát, a bútorok arányait és tömegét, a textileg és burkolatok mintáinak méreteit.

Ritmus és ismétlődés: bizonyos formák, minták, színek, vonalvezetések ismétlődnek egy térben, ezzel egy egységes hangulatot képeznek. Egy jó designnak olyan részletei vannak, amik kapcsolódnak egymáshoz és ez fűzi össze a teret egy egységgé, ettől válik harmonikussá.

 

Véleményem szerint Kelet Európában az a divat, hogy mindenáron követni kell az éppen aktuális trendeket. Ezek a stílusok néhány évig felkapottak és sajnos egy idő után már mindenhol ezeket látjuk, tehát rövidesen megunjuk. Néhány éve például minden aktuális lakásfelújítást a minimál design jegyében terveztek meg, manapság pedig az indusztriális a ”menő”. Érdekes módon az emberek félnek eltérni az épp aktuálisnak vélt irányvonalaktól és sokszor azt kéri a megrendelő, ami épp divatos és nem azt, ami igazán közel áll a szívéhez. Ebben segítek én.

Az amerikai tapasztalataim másra tanítottak, mivel ott a trendek másképp mutatkoznak meg. Párhuzamosan futnak a stílusok egymás mellett, mint a tradicionális, a modern és a kettő közti átmenőleges designok. Ezeken belül megjelennek aktuálisan a trendek, de sokkal jobban alkalmazkodnak mind az építészeti adottságokhoz, mind a megrendelő személyiségéhez.

 

My design philosophy

EN

I truly believe that a well-designed, harmonious interior is affecting our mood, an our moods, our feelings are setting the tone for our every day life.

I like to design interiors that are tailored to each and every client of mine, based on their likes, preferences, life-styles, and the attributes of the space itself. I don’t follow trends blindly, rather customize the space to the preferences of my clients. Regardless of  the interior to be modern, traditional, or transitional, I base my designs on the following design principles:

Focal Point

Emphasis is something we all know about. It simply means that every room or space has a focal point, whether it is architectural or an object. A fireplace is the most common architectural focal point. Oversized artwork or a large piece of furniture can also be a focal point in a room.

Interior design elements like color, texture and form are used to add emphasis to a focal point.

Balance:

Balance in interior design refers to the proper distribution of objects in a room to create visual balance. This reflects a design quality that is not biased and seeming to have equal portions. Even so, we do not have to design the interior into a symmetrical shape to make it look balanced. Structuring asymmetric actually used provided that all look the same corner of the room, aligned and balanced.

Proportion and scale:

These two design principles go hand in hand, since both relate to size and shape. Proportion has to do with the ratio of one design element to another or one element to the whole. Scale concerns itself with the size of one object compared to another. When these two principles are missing, a space falls out of balance.

Repetition and Rhythm:

Repetition is the use of the same element more than once throughout a space. You can repeat a pattern, color, texture, line, or any other element, or even more than one element.

In interior design, rhythm is all about visual pattern repetition. Rhythm is defined as continuity, recurrence or organized movement. To achieve these themes in a design, you need to think about repetition, progression, transition and contrast.